A ceglédi Szűcs és más rokon családok családfái!

Nevem Szűcs László 2008 szeptemberében kezdtem a család gyökereit kutatni melyhez nagy segítségemre volt az oldalt látható könyv melyet Szűcs András kezdett írni 1899-ben. Frissítve 2014-7-16 Szerkesztés alatt!

 Az alábbi listán négy olyan név található akik ősök lehetnek, ezen nevek vastagon kiemeltek.

  

Kecskeméti járás

63. Cegléd (Czégléd) oppidum

Megjegyzések

z oppidum földje nem nyomásokra, hanem régóta mezei kertekre van osztva, melyeken a szántást, kaszálást vagy szénavágást évről évre végzik. Termőképessége annyi, amennyit a rubrika mutat. Földje termékeny, részben fekete homok, részben fekete. Őszi vetés alá 6—8 ökörrel háromszor, tavaszi alá ugyanennyi ökörrel egyszer kell szántani. Egy pozsonyi mérő elvetése után közepes termés idején 4 mérő kevert búzát terem. Közepes forgalom idején ősziből egy mérőt 75, tavasziból 30 dénárért árulnak.

Kenderfoldjeik, ha gabonával vetik be őket, 50 pozsonyi mérő termőképes-ségűek, ebből házi szükségleteik kielégítésén kívül más hasznuk nincs.

Jó szénát termő rétjeik vannak, termőképességük annyi, amennyit a rubrika közöl; mivel ezt állataik évről évre megeszik, eladni nem tudnak.

Legelőik nyáron és tavasszal 900 allodiális szarvasmarha, 200 ló és 4000 juh eltartására elegendők. Ezekből házi szükségleteik kielégítésén túl más hasznuk nincs. Egy-egy juh gyapját 10 dénárért árulják, s ebből 200 forint a bevételük. Ezenkívül saját területükön lévő legelőiken 1000 tenyész szarvasmarhájuk és 200 lovuk van, melyek elég szorosan legelni tudnak, s a tenyésztett állatok némelyikét eladva tudják kifizetni a porciót s a földesúri cenzust.

Pusztájuk nincs.

Szőlejük síkságon fekszik, kapásonként közepes termés idején 3 csöbör bort terem, melyből egy csöbröt közepes forgalom idején 1 forintért árulnak.

Az oppidum eladnivalóit Pestre és Vácra 7 és 9 mérföldre szállítja szekéren.

Erdejük nincs, és tüzelésre kénytelenek szalmával és kóróval beérni; ha egy lakos fát akar venni, 4 mérföldről egy 6 ökrös rakott szekérrel 85 dénárért kell hozatnia.

Malmuk és halászó vizük nincs.

Földjének fekvése sík, termékenységét, művelhetőségét föntebb már említettük.

Az oppidum síkságon fekszik, áradásoknak nincs kitéve.

Nagykereskedelmük nincs, némelyek kiskereskedelemmel foglalkoznak, mint a rubrika közli.

Szemrevételezés

Elvégezve a szántóföldek, rétek és legelők szemrevételezését, a lakosok által bevallottakat helybenhagyják.

 

 

Kecskeméti járás — Cegléd (Czégléd) oppidum »->

 

Virág Sámuel bíró

Kársai János

Abonyi Szabó András

Kazi György

Antal János

Kerek János

Balogh István

Kincses István

Balogh János

Kiss András

Balogh Péter

Kiss András

Bialy Gergely

Kiss Ferenc

Biró András

Kiss Gergely

Biró Mihály

Kiss István

Bóbis András

Kiss János

Bóbis Gergely

Kiss Mihály

Bóbis György

Kiss Tamás

Bóbis Pál

Koncz János

Bodnár András

Kovács István

Boros Imre

Kovács János

Borsi György

Kozma János

Czakó János

Kun Mihály

Czira István

Leleszi András

Császár Gergely

Lendér Gergely

Császár Gergely

Lévai István

Császár János

Lugossy Benedek

Cseh István

 Major János

Cseh Jakab

Makai János

Cseh János

Makasz István

Csókás János

Márta István

Csorba János

Marton Márton

Csorna István

másik Szabó István

Csorna István

Milus János

Csúzi István

Mód Mihály

Dalli Pál

Molnár Gergely

Dávid Mihály

Molnár István

Deső Ferenc

Molnár János

Dobos István

Monori Gergely

Dobos János

Nagy Ferenc

Ecser István

Nagy Gergely

Faraghó János

Nagy István

Faragó János

Nagy János

Faragó László

Nagy János

Farkas István

Nyilas György

Fazikas János

Ocsai György

Filé György

Orosz Pál

Filé János

Osvald István

Filé Miklós

Ökördi János

Fodor István

özv. Bogdányi Andrásné

Forró János

özv. Geszteli Jánosné

Füle János

özv. Gyarmati Jánosné

Gaál György

özv. Kiss Gergelyné

Gaál István

özv. Reggel Istvánné

Galli Péter

özv. Reggel Mihályné

Gyenge István

özv. Szebenyi Jánosné

Györky Mihály

Pákosdi Gergely

Gyuro János

Pákosdi Mihály

Gyüge András

Pákozdi János

Hajas Tamás

Pánczél György

Halápi János

Pándi György

Halápi Mihály

Pap Mihály

Hartyáni István

Pataky István

Hartyáni Sámuel

Posár Pál

Hartyányi György

Prényes István

Hegyi István

Rácz György

Hollós András

Révész János

Huszár Gergely

Sarlai András

Izsó János

Sarlai János

Izsó Mihály

Susandor István

Jenéi András

Süket István

Jenéi István

Szabó Gergely

Jósef András

Szabó György

 Józsa András

Szabó István

Józsa János

Szabó István

Juhász István

Szabó István szabó

Juhász Márton

Szabó Mihály

Juhász Miklós

Szabó Mihály szabó

Kádas István

Szaniszló Gergely

Kádas Mihály

Szaniszló János

Kapu Márton

Szebenyi Mihály

Kardos János

Széles Mihály

Szengellér Mihály

 

Szőcs András

 

Szőcs István

 

Szüle András

 

Takács János

 

Toót Mihály

 

Toóth János

 

Tyukodi István

 

Ujváry Mihály

 

Ungvári János

 

Vágó András

 

Ványai István

 

Varga András

 

Varga Mihály

 

Varócsy Péter

 

Veres Mihály

 

Warga György

 

Warga István

 

Warga István

 

Warga János

 

Warga Mihály

 

Zila István

 

Zsengellér Ferenc

 

 Zsengellér István

 

Zsengellér János

 

Zsengellér Tamás

 

 

 

 

Következnek a házzal és némi tartozék földel rendelkező zsellérek

Kovács György

Kovács János

Igó Mihály

Laios Mihály

Balogh Mihály

Takács Márton

Dene Márton

Simony János

Gyarmati Mihály

Toóth János

Patai Péter

Szakállos János

Jámbor István

Győry Miklós

Hartyáni Gergely

Dikó János

Szálkai Mihály

 Ökrös István

Sótisz Mihály

Juhász Gáspár

Murányi György

Szőcs János

Sarudi Péter

Tóoth Mátyás

Szálkai Gergely

Jósef István

Illés Imre

özv. Toóth Andrásné

Halmi János

Berényi István

Balogh Mihály

Dér György

Barna István

Zsengellér Gergely

Béres György

Tolnai István

Kovács György

Juhász János

Kiss István

Szerencsi János

Baranyi Zsigmond

Gyikó Gergely

Tarr István

Toót Pál János

Bukony János

Dabi András

Medgyes András

Csöz András

Nagy György János

 Molnár György

Szőcs Márton

Toóth István

A községé

Mészáros András pándi

Nagy István pándi

Tót András monori

Tánczos Imre körösi

Szappanos Mihály binyi

Marton János abonyi

Van egy kovács -

Van egy fizetést bíró  mészáros

Szlatina János görög

Görögh Mihály -

Szabó Német Mihály neme

 

Más osztálybeliek nincsenek

Összesen

150



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 32
Heti: 34
Havi: 85
Össz.: 73 913

Látogatottság növelés
Oldal: 1728 évi összeírás
A ceglédi Szűcs és más rokon családok családfái! - © 2008 - 2024 - szucs-csalad.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »